English
German
Japanese
Turkish
Hebrew
Arabian
Portugal
Finnish

Üzletszabályzat

 

 

ÜZLETSZABÁLYZAT
 
1.      Jelen üzletszabályzat kizárólag az 1119 Bp. Andor u. 24-28. sz. alatt üzemeltetett fül-orr-gégészeti rendelőre vonatkozik, a Meditrex Kft. egyéb üzleti tevékenységeire nem.
2.      Kizárólag előre egyeztetett időpontban fogadunk betegeket. A kiadott időpontot emelt díjas sms formájában kötelező visszaigazolni a Bejelentkezési információk alatt részletezett módon. A visszaigazoló sms beérkezési határideje a telefonos időpont egyeztetést követően, aznapi időpont esetén 1 órán belül, előző napi egyeztetés esetén másnap reggel 8 óra, több nappal korábbi egyeztetés esetén 24 órán belül. Régi betegeinknek időpont visszaigazolási kötelezettség, emelt díjas sms-ben nincs, egészen addig amíg pontos megjelenésükre számíthatunk.
3.      Első megjelenés alkalmával a beteg számára garantált időtartam 30 perc, kontroll vizsgálat esetén 15 perc. Az időtartam és időpont garancia csak pontos érkezés esetén érvényes.
4.      Az egyeztetett időpont napján időpont módosítás, időpont lemondás már nem lehetséges. Ezt megelőző időpont lemondás esetén az időpont foglalási jog nem vész el, később is felhasználható. A fuleszorvos kezdőszóval elküldött emelt díjas sms kifizetését azonban a telefonszámlával igazolni szükséges, feltöltő kártyás telefon esetében rendszerünkben a tranzakciót  vissza keressük, ebben az esetben ugyanis a tranzakció az egyenlegből azonnal levonódik, így részletes számla bemutatásra nincs szükség, persze lehetőség sem. Az időpont módosítás joga és az aznapi időpont törlésének, módosításának tilalma kölcsönös, a rendelőre és az időpont foglalóra egyaránt vonatkozik.
5.      Az emelt díjas sms összegét készpénzben visszafizetjük, amennyiben a beteg pontos időpontban megjelenése ellenére, a VIS major esetét kizárva, őt a rendelés nem fogadja. VIS majornak minősül bármiféle előre nem látható, elháríthatatlan akadály, például a közműszolgáltatásban ( víz, csatona, melegvíz, házközponti fűtés, villany stb. ) bekövetkező üzemzavar, üzemszünet.  Ettől az esettől eltekintve az elküldött sms összegét semmilyen körülmények között nem térítjük vissza, mivel az pontosan lefedi az időpontfoglaló mobilszolgáltatójának, az sms rendszert biztosító Netfizetes.hu Kft-nek és a Meditrex Kft-nek. a rendszer üzemeltetésével kapcsolatos költségeit.
6.      Az elküldött emelt díjas sms összegével csökkentett rendelési díj maradék összegének kifizetése a rendelésen történő megjelenés alkalmával történik.
7.      Amennyiben az időpontfoglaló elfelejti az egyeztetett időpontot, nem jelenik meg vagy aznapi lemondást eszközöl, ez esetben az elküldött emelt díjas sms ára bánatpénzként szolgál. Legközelebbi időpontfoglalás ez esetben kettő emelt díjas sms, harmadik esetben már három emelt díjas sms ( és így tovább ) elküldése után lehetséges.
8.      Fül-orr-gégészeti rendelőnk fenntartja a jogot, hogy a bejelentkezett beteg jelentős késése esetén az ellátás biztonsága érdekében ne fogadja a bejelentkezőt ( senki nem gondolhatja komolyan hogy 5-10 perc elegendő a panaszok részletes kikérdezésére, a fül-orr-gégészeti alap és műszeres vizsgálatokra, a diagnózis ismertetésére, továbbá az esetleg szükséges műtét, gyógyszeres kezelés megbeszélésére ). Kisebb késés esetén az illetőnek tudomásul kell vennie, hogy a következő, lefoglalt időpontra érkező beteg vizsgálatát pontosan elkezdjük.
9.      Egészségpénztári készpénzes számla igény esetén minden esetben kérjük a tagi azonosító számot és a jogosultnak, az egészségpénztárnál bejelentett lakcímét. Ezek hiányában az egészségpénztári számlát ugyan kiállítjuk, de a kiállított számlát utólag javítani vagy stornírozni nem áll módunkban.
10. Vényfelírás OEP támogatással, csak a TAJ szám megadása után lehetséges, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött vényfelírási szerződésünk ugyanis pontosan meghatározza azt a programot, mellyel a receptek kiírása és kinyomtatása történik. A program a TAJ számot minden esetben bekéri és egyben ellenőrzi is. Külföldi beteg esetén a program az útlevélszám, EU kártya feltüntetését kéri.
11. Fenntartjuk a jogot, hogy a rendelő egész területén biztonsági kamera rendszert üzemeltessünk.
12. A hozzánk érkező ügyfeleket kérjük, hogy a tulajdonostársak tiltakozása miatt ne használják a közös tulajdonú kertet és játszóteret. Ennek, az egyébként jogtalan korlátozásnak a  betartása érdekében a közös kerti kijáró ajtaját kulcsra zárva kell tartani. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor semmiféle felelősséget nem vállalunk azért, hogy ügyfeleink kimennek a közös tulajdonú kertbe és használják a játszóteret. Ha ennek ellenére ott a tulajdonostársak részéről inzultus éri őket, ez ellen határozottan fellépünk, akár rendőrhatóság közreműködésével is.
13. Az 1119 Andor u. 24-28.sz. Társasház tulajdonostársait és velük közös háztartásban élő közvetlen családtagjaikat térítésmentes ellátás illeti meg, előre egyeztetett időpontban, de csak abban az esetben, ha aláírják a házban üzemelő fül-orr-gégészeti rendelő támogató, hozzájáruló nyilatkozatát, és belegyeznek ügyfeleink részére a közös kert és játszótér használatába. Sem térítéses, sem térítésmentes formában nem fogadjuk azokat a tulajdonostársakat és családtagjaikat, közvetlen életveszély esetétől eltekintve, akik a rendelőingatlan tulajdonosi körével, illetve a rendelő üzemeltetői körével ellenséges viszonyban voltak vagy vannak, és minden eszközzel a rendelő ingatlan illetve a fül-orr-gégészeti rendelő működésének ellehetetlenítése irányában tevékenykedtek vagy tevékenykednek.
 
 
Budapest, 2011-04-08
 
 
Dr.Németh Tamás
Ügyvezető igazgató
Meditrex Kft.

 

 

Szolgáltatásaink

Rendelőnkben teljes körű fül-orr-gégészeti vizsgálatot végzünk. Betegek fogadása minden nap, csak előzetes telefonon történő időpont egyeztetés alapján.

  • Computeres objektív hallásvizsgálat
  • Teljes fül-orr-gégészeti vizsgálat
  • Arcüreg ultrahang vizsgálat
  • Gyerekfülészeti hallásvizsgálat
  • Endoszkópos fül vizsgálat
  • Mikroszkópos fül vizsgálat
  • Audiometriás hallásvizsgálat
  • Teljes körű ultrahangos vizsgálat